Hát egy hónap után megint suli. Hmm elég furcsa volt..már nagyon vártam, végre az osztálytársaimmal lenni és hülyéskedni velük. Az első órán kiosztotta a matek tanár a dolgozatokat én 4est kaptam ami otthon körülbelül elégségest jelenthet ( mert aki nem tudná, itt ugye a jegyrendszer a miénk fordítottja és itt a 6os a legrosszabb, de ahhoz már tényleg nagyon hülyének kell lenni :)). A héten az osztályban csak 14en voltunk, mert a többiek a cserekapcsolaton voltak vagy Indiában vagy pedig Madagaszkár mellett egy kis szigeten. A héten még kikaptam a föci dogát is ami 3as lett, valamint pénteken kaptam rajzból egy 1est egy 2est és egy 3ast. A 3as a dolgozatom, a 2est azért kaptam mert két képet kellett festetünk( de ez igazából 2+, szóval a jobbik verzió:)) és az 1es pedig, a két képhez kellett írnunk egy konzeptet (hogy mit láthatunk a képen, az érzelmek, meg hogy miért pont azokat a színeket választottam), és annyira örültem mert az írásos rész lett 1es, nagyon meglepődtem.
Jövőhéten Biosz és angol doga. Bioszból nem igazán tudom, hogy mit veszünk, sak néhány órát értettem meg, de legalább ebben a félévben ez az egyetlen doga belőle :). Az angol az meg hát kitudja...:)
Szombaton voltam Hannoverben, ugyanis egy norvég cserediáklánnyal, Marittal találkoztam. A felkészítőtáborban ő volt az egyik szobatársam. Voltunk moziban ( a film címe: Ich- einfach unverbesserlich) és valami rettentő vicces film, ez egyébként animációs film (zeichentrick). Aztán természetesen nem maradhatott ki a döner sem, komolyan mondom hogy itt lehet kapni a világ legfinomabb dönerét...:) Jövőhéten majd Áronnal is megyünk oda, legalábbis remélem :) Este még beszélgettünk egy csomót, sétáltunk, hülyéskedtünk, majd találkoztunk Kristinával, mert ő is akkor ment haza. Mivel ma van Halloween, tegnap elég sok furcsa beöltözött arcot lehetett Hannoverben látni. Volt egy akitől úgy megijedtem, mert nagyon igazinak nézett ki, mármint mint egy igazi zombie.....na igen a bolond németek, de ezért szeretem őket.
Kristina mondta, hogy november 12én lesz egy Abi-party ( ezt a ballagók csinálják, hogy az utolsó osztálykirándulásra és a bálra pénzt gyűjtsenek) és ez ab 16 (16 éves kortól lehet bemenni) szóval mondta, hogy ő lehet megy a barátnőivel és ha van kedvem meg Áronnak, akkor mi is elmehetünk velük. Mal gucken..:) Vielleicht oder bestimmt :) Most megy ugye óraállítás és egyebek...
Ma voltak itt választások, ha jól értettem, azért, hogy a landkreis schaumburgból ki jusson be a landestagba...
Most pedig megyek egy kis bioszt és angolt tanulni....
Mach's gut..
2010. október 31., vasárnap
2010. október 23., szombat
őszi szünet, bei Áron... :) köszönöm :)
Az őszi szünetben egy csomó érdekes dolgot csináltam. A Legtöbbet a kertben töltöttük, mivel igazából most alakítottuk ki a zöldséges-gyümölcsös kertet, amiben egyelőre még csak gyümölcsök vannak, bár a rebarbarát nem tudom hova kell sorolni. Megtanultam kötni, bár a legislegelső próbálkozás , hááááát hmm nem éppen a legszebbek nézett kit, martina csak így kedvesen mondta, hogy volt benne sok csomó, de azt nem merte kimondani, hogy valami bűncsúnya volt :) Szóval az egészet átkötötte nekem, és most pedig olyan szépen tudom csinálni, nem tudom az elején mit rontottam el fojton....
Ültettem virágokat, 6-ot is, ebből csak 3 került a szobámba. Jukka pálmák ( nem tudom, hogy így kell-e helyesen írni).
Na igen aztán Áronnál is voltam...
Voltunk Braunschweigben, csináltam képeket :D:D, amiket majd felteszek nektek a világhálóra ( azta ez most olyan okosan hangzott ....xd ) Vettem egy Sesam-utcás pólót, ami még jó is rám :) Voltunk Wolfenbüttelben, megnéztem Áron suliját, ami igazából egy óriási kibővített templom ( még ha te azt mondod, hogy kastély volt az tuti templom). Megismertem a Dcsaládját, nagyon kedvesek, a Dapukája nagyon szeret vigyorogni, bár nem csodálkoztam annyira rajta. Na igen és hááát nagyon úgy tűnik, hogy hivatalosan is ( mind a 4 család tudja) együtt vagyunk ( wir sind zusammen, nem is hangzik bénán). Áron Danyukájának ketten mondtuk el, aztán persze legaláb 30 perc kellett mire ki is nyögtük, reakció: sejtettem...hmm :) De semmi probléma em volt, ezek után a Dapuka még jobban vigyorgott, mert ő már rég sejtette :)
Hazafele úton a kocsiban az én Danyukámnak is elmondtam reakció: oooh jajj de örülök, milyen jó két magyar németországban :). Na igen
És megkaptam a 4 üdvözlőkártyát, aminek rettentően örültem, mert abszolút nem számítottam rájuk és mikor danya mondta a kocsiban, hogy kaptam 4 kártyát, jajj annyira örültem. Mindegyik idézet, meg szöveg rettentően szívhez szóló, és be kell valljam jól meg sirattatok. Tudom, hogy nem direkt volt, de nagyon jól esett :) Igaz hogy nem 25.én olvastam el hanem hamarabb, de remélem nem haragusztok miatta :) Én is nagyon szeretlek titeket !!!! <3 <3
Már csak anyáék csomagjának kellene megérkeznie :)

2010. október 13., szerda
bei Christina :)
Szombat reggel 7:22-kor indult az elsö vonatom Haste-böl. Rettentö almos voltam, mert ternesztesen nem valami sokat aludtam. Majdnem mindegyik vonatom kesett, jo nemet szokashoz hiven, ezert csak egy kicsit kellett varakoznom. Amikor az utolso vonaton voltam, es az ablakbol lattam Christinat es Dirket nagyon el kezdtem izgulni, nagyon jo erzes volt latni, es vegre megölelni. :) Aznap elmentünk enni dönert, delutan D Omival fagyizni, meg a lanyokkal nagyon finom volt, közben persze egy csomot beszelgettünk (nemetül). D ominal meg neztünk meg egy par gyerek videot, nagyon aranyosak voltak Christinaek kiskorukban.
Este pedig igazabol moziba akartunk menni, de mivel lekestük, ezert otthon neztük a nemet X-faktort, közben beszelgettünk meg hülyeskedtünk.
Masnap reggeli utan megmutattam Christinának a csodálatos képeket a házunkról, ő meg mutatott Ausztráliás és Bécses képeket , mondta hogy Ausztráliában nem csináltak sok képet, csak 11 ezret :)
Aztán mentünk C papájához és Ilihez ebédelni, kínait csináltak, ami isteni finom volt. Velük is nagyon sokat beszélgettünk, és mindenki mondta, hogy milyen jól tudok németül, ahhoz képest, hogy legutóbb ( kb 3 éve), csak néhány dolgot értettem. :) Utána pedig mentünk Mönchengladbachba moziba, és C szerint egy tipikus Bianka filmet néztünk meg, igaza is lett. Német fim a címe: Groupies bleiben nicht zum Frühstück, megállapítottuk Laurával, hogy a színész nagyon helyes :)
Este pedig Carmen kivitt minket a Banhhofra, mert mentem én is C-vel Maastrichtba.
Reggel 8:30ra kellett menni mert volt valami felolvasás, addig aludtam, ettem és hasonlók. Délután pedig voltunk a városban, és amíg C-nek előadása volt 16tól 18ig addig bóklásztam a városban, vásárolgattam. Este pedig igazából egy Kevin Costner filmet akartunk nézni magyarul, csak apáékkal a Skype-ozás kicsit elhúzódott, szóval a filmnek csak a fejfelrobbanós jelenetét néztük meg. :)
Másnap C-nek nem voltak előadásai szóval jó sokáig aludhattunk, igazából 8kor fel akartunk kelni, amiből fél10 lett, azt hiszem. Reggeli, aztán elmentünk a közeli boltokba ajándékokat venni a Dcsaládomnak. Vettünk 3 üveg sört és ugye én fizettem, kéri a nő a személyimet, oké odaadom, rendben, néz Christinára, és a tied?? erre hää én 20 éves vagyok :D vicces volt. Jó hogy én is ott voltam, így tudtunk venni sört. :)
Utána Christina tanult egy kicsit, majd már a csomagjaimmal elindultunk a Marktra. Voltunk egy Souvenir shop-ban, meg ettünk igazi speciális hollnad sültkrumplit, ami úgy néz ki hogy a normál sültkrumlira raknak ketchup majonéz plusz hagyma, nagyon finom volt. Aztán még vásárolgattunk, vettem egy ciőt, ami tuti hogy apának nem fog tetszeni (mondta Christina), meg kesztyűt, meg egy felsőt.
Aztán irány a Bahnhof. Megvettük a jegyemet, Christina még egy párszor elmondta, hogy hol kell leszállnom (mert uyge ez hollandia és ez a borzasztó nyelvük). Majd sírás, búcsú és ilyen szomorú dolgok.
Sikeresen átszálltam, a vonatom teljesen pontos volt, és D Omi várt rám. Beszélgettem vele egy csomót, mondta hogy milyen csodálatosan tudok már németül. Aztán kicsit később jött Birgit és Carmen. Megterítettük az asztalt és ettünk. Mondta Birgit, hogy karácsonykor is feltétlen el kell menjek hozzájuk, kicsit hosszabb időre. És mondták hogy nekem igazából ők az első német családom, ami valójában igaz is. Kaptam Carmentől egy könyvet. És megint a búcsú, utálok búcsúzkodni... :S
Christina mondta, hogy ha majd mennek Dirkkel Hamburgba akkor feltétlen meglátogatnak. Már alig váom :)
Ma pedig kipakoltam, 12kor reggeliztünk..:)
És megbeszéltem Fritzcel, hogy elmegyek vele egy Hannover 96 meccsre, ami valószínűleg 27.11 lesz :) Freiburg ellen. Igazából a Dortmund ellenire akartunk menni csak sajnos már minden jegy elkelt.
Nem baj jó lesz az is :)

2010. október 8., péntek
Ovi búcsúúúúú jajj nem akarom :)
Az oviban megvolt szerdán a Tökfesztivál. Megérkeztek a szülők hozták a sok tökkel kapcsolatos, kaját, aminek a nagyrésze nagyon is finom volt. Én aki alapból utálom a Kürbist ettem egy csomót, és jóllaktam, hallod anya :) Ja igen és ennyit még életemben nem mosogattam meg törölgettem mint aznap, rengeteg tányér meg evőeszköz volt. De a műsor nagyon jól lezajlott, a gyerekek is és a szülők is nagyon élvezték.
Csütörtökön 10-15óráig nem volt víz az oviban, ezért megint mosogathattunk és törölgethettünk. Aznap jött a sulimból egy tanár, aki meglátogatott, hogy minden oké-e, hogy vagyok, jól érzem-e ott magam ésatöbbi...
Délután, pedig találkoztam a Betreueremmel, Gabival. Ettünk egy fagyit, beszélgettünk nagyon sokat, megdícsérte, hogy milyen jó a németem :) és tovább beszélgettünk. Voltunk egy papír-írószerben, mert kellett nekem patron a tollamba, és kihasználva az alkalmat vettem egy JOY-t :) Ez már a 2. Deutschlandban. :)
Utána meg elmentünk a Wunstorfi könyvtárba és csináltattunk nekem egy kártyát, hogy tudjak könyveket kikölcsönözni. Kölcsönöztem is ki egyet a címe : Sommer mit Juli. Ez a könyv valahogy számomra érdekesebbnek tűnt, mint az a könyv amit németre kell elolvasni ( ha valakit érdekelne Alfred Andersch: Sansibar oder der letzte Grund).
Szerdán még megkaptam a YFU-tól a kis levelemet, hogy mehetek Christinát meglátogatni, és még aznap el is intéztük nekem a jegyet. Holnap indulok 7:22-kor és elvileg 11:45-re vagyok Christináéknál. Christina és az apukája által leszek abgeholt. :)
Ma meg a búcsú az oviban, jajj majdnem elkezdtem sírni, mert annyira megszerettem a gyerekeket, mindkét csoportból. Nagyon fognak hiányozni. De jövőhéten megyek egy napra megint, hogy Irmának megmutassam a fogalmazásomat ezzel kapcsolatban. Mindent összevetve egy csodálatos 2 hetet töltöttem az oviban, amit tuit soha nem fogok elfelejteni. Sütöttem nekik egy sütit, ami tök finom lett. Tőlük pedig kaptam egy Merci-t és mindenki rajzolt nekem egy képet. Mirjától kaptam még 2 plusz rajzot.
Megbeszéltük ma az ebédnél, hogy a szünetben kipróbáljuk a Tabu című játékot, hmmm kíváncsi leszek rá :)

2010. október 4., hétfő
Ovi Herbsttreffen Hannover a fiúkkal ;)
Az oviban egyre jobban alakulnak a dolgok, újra élhetem a gyerekkoromat. A gyerekek nagyon szeretnek, és tanultam már egy csomó gyerekdalt :)
Pénteken este Columbot és Monkot néztünk és végre nem aludtam el, igaz most nem tudtam elterülni a kanapén mert Kristina ott ült mellettem, de végre láttam a dolgok végét is. És ezek után meg is lettem dícsérve, és mondták, hogy legközelebb is ülnöm kell, bár szerintem egy idő után úgy is el tudnék aludni :)
Szombaton reggel Hannover 11:05 körül tali Áronnal, kávé, és vártunk Janira. Aztán természetesen Ernst August Galerie, shopping :) Szeretem a Tally weijl-t vettem két felsőt :) Meg a DM-ben felhasználtam a kuponomat :)
A fiúk is nézelődtek de nem nagy sikerrel mert nem igazán hagytam őket, ezért amíg én Herbsttreffenen voltam ők addig váaárolgattak. Nem maradhatott ki a Döner sem, a döneresünknél, jajj istenem de idegesítőek egyes kiszolgálók csak szépen nézek rájuk és mosolygok, ők meg el kezdenek velem beszélgetni......
Kaja közben meg volt a kis geil ajándék átadás, aminek egyébként nagyon jó illata van :)
Aztán szépen megkértem a fiúkat, hogy kísérjenek el a YFU-s dologra, mert hát egyedül vagyok, lány vagyok egy félig-meddig idegen városban, de nem kellett sokáig kérlelni őket :)
A Yfu-s találkozó eleje még jó volt a végére meg beunalmasodott. Kellett csinálnunk egy Időjárás-jelentést, hogy hogy érezzük magunkat, nálam minden napocska lett. Egy csomó cserediák volt Latin- Amerikából és ott ugye általában spanyolul beszélnek, és ők is úgy beszéltek és mi semmit sem értettünk..hmm nem volt jó, mert ők ott röhögcséltek mi meg többiek nem értettük őket. Aztán ott beszélgettünk rengeteget a családommal, más családokkal és a végégre már tök jól éreztem magam, bár nem igazán akartam maradni, ahogy már a család egyik tagja sem :)
Utána Kristina megmutatta, hogy az U-bahnon melyik irányt kell nézzem, és mentem is vissza a fiúkhoz. Természetesen átvertek, és ezért még kapni fognak... :)
Utána jött a Rote Fade már a 3. értiiiteeeek 3. alkalommal, legközelebb csak anyáékkal szeretném megcsinálni. De persze Jani miatt megcsináltuk :)
Aztán ettem kínait, meg Mc's sajtburgert (mióta itt vagyok először), és utána mentünk az Oktoberfestre, ami nem is igazi fest hanem ilyen vidámpark és oktoberfest keveréke. Természetesen nem maradhattak ki a hányós dolgok, bár a 3. alkalom után már elég rendesen émelyegtem és fájt a hasam, szóval ezt a témát inkább hanyagoltunk, ittunk utána egy kis citromos Becks-et és egy picivel jobb lett.
Aztán elkísértük Janit a vonatához, és utána Áronnal elmentün egy kicsit sétálni beszélgettünk, meg jól elvoltunk és persze az időt nézni nem igazán akart eszünkbe jutni, szóval a vonatainkat elég rendesen lekéstük :) Aztán mindketten felhívtuk a családot, semmi bajom nem volt belőle, hogy később megyek, Martina reggel mondta is, hogy hívjam fel ha később vagy esetleg hamarabb megyek.
A második vonatomat is majdnem lekéstük, mert ki a fene gondolta, hogy az operától a bahnhofig 10 perc nem elég :), mostmár tudjuk, hogy nem .
A vonatom egy idős házaspár mellé ültem le, elkezdtünk beszélgetni és nagyon jó volt :)
Mindent összegezve nagyon jó este volt ;)
Ma pedig az oviban az egyik óvónéni, hozott egy óriási tököt és a nagyobb gyerekekkel azt faragták ki, és a húsából lekvárt, és levest készít a két csoport a szerdán tartandó Kürbisfestre ( Tökfesztivál). A gyerekek műsort adnak elő, és nagyon aranyosak, ja igen a mi csoportunk csinálja a lekvárt és a kenyeret mármint tökkenyér, remélem értitek :)
Bis dann

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)